bögyös démonból dagadt tehén

2013 november 17. | Szerző: CrazyLara

 

 

Bögyös démonból dagadt tehén, avagy hogyan fordítjuk a szexi kis ,,hibáinkat” saját magunk ellen

A következő kis eszmefuttatást önbizalomhiányos nőknek szántam…. igen, saját példám alapján (is)…

érdemes elgondolkozni rajta:

1. A pasid NEM veszi észre az apró vélt, vagy valós esztétikai hiányosságaidat, mint például: pár kiló plusz a csípődön, apró szarkalábak a szemed mellett, nem tökéletes formájú mellek, nem a legújabb divatú cipő.
2. A pasid, ha mégis észreveszi az apró vélt vagy valós esztétikai hiányosságaidat, többnyire szexisnek találja őket.
3. A pasidat NEM zavarják mindezek a vélt vagy valós hiányosságaid, sőt szexisnek találja őket MINDADDIG, amíg el nem kezded hajtogatni az ehhez hasonlókat: egyre csak hízom, milyen kövér vagyok, öregszem, nézd, milyen ráncos a szemem, ugye milyen nagy a fenekem, senki nem hord már ilyen cipőt, hogy nézek ki???????
4. Aki észreveszi ezeket az apróságokat, azok a NŐK. Nekik akarsz tetszeni?
5. Te magad vagy, aki nap mint nap negatív színben tünteti fel önmagát … igen, tudjuk, csak cáfolatra vágysz, de a pasik agya másképp van bekötve, és te leszel a legjobban megsértődve, ha egy nap a pasid elkezd egyetérteni veled. (ezt akarod?)
6. Így egy szépnek nem nevezhető napon már az ő szájából fogod visszahallani, hogy ,,kicsim, milyen nyúzott vagy, a a szemed is egyre ráncosabb”… és … ,,drágám, mintha megint híztál volna egy kicsit…” és így tovább, és így tovább, amíg:
7. … így leszel a szemében szexis telt démonból dagadt tehén, a vonzó nőből ráncos vénasszony. Ne felejtsd el: TE KEZDTED!!!!
8. A pasid pedig elkezdi csodálni a szomszéd Marikát, Julikát, Erzsikét, aki lehet, hogy kövérebb, öregebb, ráncosabb nálad, de van valamije, ami neked nincs: önbizalma.
9. Megéri?

Tehát a jelszó: a hibáinkkal EGYÜTT vagyunk vonzóak és szexisek, de ezeket a hibákat nem kell feltétlenül a pasik orrára kötnünk, maguktól úgyse veszik észre őket.

Ha meg mégis… akinek kockahasa van, az kritizálhat.

Pusszz

 

 

tökéletes?

2013 november 11. | Szerző: CrazyLara

Nem fenyeget az a veszély, hogy tökéletesnek tartsanak. Sem külsőleg, sem a belső tekintetében. Hagyományos értelemben legalábbis.

Nincs vékony modell- alakom, nem vagyok jó háziasszony, nem vagyok cicababa.

Van rajtam jó pár kiló plusz.

A hibáimat napokig sorolhatnám. És ahogy a szólás mondja: ez még csak a feje.

Sokáig -tényleg nagyon sokáig- arról szólt az életem, hogy másokat figyeltem. Tetszeni vágytam, de mindig úgy éreztem, kevés vagyok. Néztem a nőket, lányokat, és egyszerűen mindenkiben találtam valamit, amitől szebbnek láttam magamnál. Amit nevezhetnénk szerénységnek, de végtelenül megkeserítette az életemet.

Mindenkiben megláttam a szépet, csak magamban nem.

Ha valaki vékony volt, az alapból irigylésre méltó volt a szememben, de jó neki.

Ha teltebb volt, mint én, akkor egész biztosan a kisugárzása volt az, vagy az arányai, amiben jobbnak láttam magamnál.

Ha éppenpont tökéletesen olyan alakú nőt láttam, amilyen én vagyok, akkor biztosan észrevettem rajta valami mást, a szép haját, vagy a finomabb arcát, amitől különbnek láttam magamnál.

Úgy éltem az életem, hogy legszívesebben elbújdostam volna a külsőm miatt. Megpróbáltam mindent, a fogyókúrától a sminkelésen át az öltözködési stílusom megváltoztatásáig, de mindig egy szégyellnivaló lúzernek éreztem magam.

Az külön megérne egy misét, hogy olyan emberekre akartam, vágytam hasonlítani, akiknek a stílusa, életmódja messze eltért az enyémtől.

Még mindig helyre kell pofoznom magam néha.

De megtanultam, hogy a kulcs a kisugárzás és a pozitív életszemlélet.

Megtanultam, hogy én én vagyok. Van, amin tudok változtatni és van, amin nem. És van, amin tudnék, de nem akarok.

Szeretnem kell önmagam, mert ha még én sem szeretem magam, akkor más mit szeressen rajtam?

Sok tükör előtt töltött óra kellett, hogy elfogadjam az arcom és a testem, és rájöjjek, nem vagyok olyan rémes, mint amilyennek tartom magam. Hogy rájöjjek, nem vagyok kevesebb, mint akiket okkal-ok nélkül irigyeltem. A vonásaim és a vonalaim az enyémek, ha tetszik nekem, ha nem, és mivel nem áll módomban megváltoztatni őket, egyszerűbb, ha elfogadom.

Én vagyok, és nincs belőlem több, ahogy mindenki egyedi. Van, akinek szerencsések az adottságai, van, akinek kevésbé. Már nem érdekel, hogy én melyik csoportba tartozom.

Együtt kell élnem magammal, és minden nap ezt az arcot, ezt az ,,én”-t kell a tükörben látnom. Úgyhogy akár szerethetem is.